Ismerek egy sereg embert, akinek vannak céljai, mégsem indul el.
Tudja, merre kellene mennie, egyszerűen nem megy, nem képes rá. Mert olyan korlátozó, tudatalatti félelem programok futnak a fejében, amin nagyon nehéz egyik napról a másikra önerőből változtatni. Mondjak példát?

-Nem fogok tudni megélni abból, amit szeretek is csinálni.
-Nőként nehezebb vállalkozni
-Ha tényleg bejön az ötletem, és javul az anyagi helyzetem, a családom hozzám fog járni kölcsönért.
-Nem valósíthatom meg az álmaimat, mert akkor túl nagyra növök és elhagy a párom… Túlnövök a férjemen, ez milyen ciki lesz neki….
.
.
Még hosszan sorolhatnám. Ezeknek akár tudatában vagyunk, akár nem, mindenképp bénítóan hat ránk. Félsz. ÉS EZÉRT KERESEL KIFOGÁST, mert azt mégsem lehet ma kitenni a társadalom elé, hogy nézzétek, marhára be vagyok tojva, inkább maradok a fenekemen!

Szóval ha nagyon erős vagy, nagyon motivált, akkor túl tudsz lépni ezeken, fogcsikorgatva, de elindulsz, és aztán segít a lendület. De a többségnek kell a segítség, és ez nem szégyen! Teljesen normális. Mint ahogy ha nem megy a nokedli főzés, akkor keresel hozzá a neten vagy a nagymamánál segítséget.

Egy szó mint száz, szálljunk le arról, hogy megbélyegezzük azokat, akik nem haladnak ezerrel a céljaik felé, ne gúnyoljuk őket azzal, hogy csak kifogásokat keres. Ha azt látod, hogy valaki kifogásokkal tartja magát távol a céljaitól és a boldogságtól, akkor inkább segíts neki. Növeld az önbizalmát. Oldd a félelmét. Biztasd. Szeretgesd. Vagy küldd el hozzánk egy tréningre, konzultációra.

Timi